Kelemen Barnabás kapta idén a Bartók-Pásztory-díjat

Kelemen Barnabás kapta idén Magyarország legrangosabb zenei kitüntetését, a Bartók-Pásztory-díjat.
A díjat minden évben Bartók Béla születésnapján, március 25-én adják át, egy magyar anyanyelvű hangszeres művésznek és egy zeneszerzőnek. Kelemen Barnabás ezáltal az összes hazai zenei kitüntetés tulajdonosa lett. (Kossuth-, Liszt-, Príma-, Junior príma-díj)

A díjátadó a járványügyi helyzetre való tekintettel szeptember 3-án kerül átadásra a Zeneakadémián.

 

Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester a kitüntetésekről határozó kuratórium tagja így méltatta művészetét:

„a főiskolai növendékzenekarban láttam meg először, a második hegedű első pultjánál ült. Mozart-áriákat kísértünk, felfigyeltem, ahogy együtt lélegzik fúvósokkal, szólistával. Ideális kamaramuzsikus. Nagyszerű vonósnégyesével fantasztikus koncerteket adott. Kérlelhetetlenül igényes, úgy is mint tanár, és mint partner. De ez az igényesség nem erőszakos; magától értetődő derűvel adja át akaratát. Virtuozitás, poézis, magabiztosság és alázat.”